2012. május 30., szerda

Ovi évkönyvek

Nagy fába vágtam a fejszémet szeptemberben.
Panniék ovis csoportjával Óvodai évkönyvet készítettünk. Minden gyerek saját albumot készített, amibe havonta 1-1oldalpár került: a hónap témájában egy rajz és egy fénykép, kicsi dekorációval, kommenttel. Így mindenkinek marad egy szép emléke az utolsó ovis évéről.
Az ötlet Becky Higginstől származik, itt olvashattok róla bővebben. 
A kezdet nem volt egyszerű. Először beszéltem az óvónővel - OK, megszavaztuk a szülőin - OK. Aztán kikerült, hogy mégsem akar mindenki részt venni benne, így meg az óvónő már nem akarta vállalni. Végül az ovi igazgatónőjével kellett beszélnem, hogy megvalósulhasson a projekt. De végül azért mégis összejött, és menet közben egészen jól belerázódtunk. És most: elkészültek az albumok!
A kész albumok
Illetve dehogy, mert ez, amit jövő héten, az évzárón a kezükbe vehetnek, még csak az album váza. A lényeget, a rajzokhoz, fotókhoz tartozó történeteket a szülőknek kell megírniuk, a gyerekekkel közösen.
Remélem, fog nekik tetszeni, és felnőve majd a gyerekek is fogják értékelni. 
Mutatok néhány képet az albumokról, és a kedvenc rajzaimat.
Címlapok
Panni album oldalai
Szeptemberi rajzok: kedvenc közlekedési eszközöm

Október: ősz kincsei
Karácsony
Farsang 
Március 15.
Húsvét
Családom

2012. május 29., kedd

Zsófi 2 éves - oldal

Nagyon termékeny voltam az elmúlt napokban, így most újabb oldalt mutathatok. Elkészült az első igazi liftelt oldalam, Michelle Filo alkotása alapján.

Annyira megtetszett ez az oldal, hogy szinte mindent átvettem belőle:  nemcsak az elrendezést, de a papírkészletet is (Fancy Pants Dancing Girl). Igaz, a vázlatot a kép elrendezése miatt tükröztem.
A kép Zsófi 2. szülinapján készült, és nagy kedvencem. Ritka pillanat, hogy nyugton ült, ilyen komoly, elgondolkodó tekintettel. Egyáltalán nem jellemző rá... :)

Nagyon tetszik a papíron a varrás, így a kis kockákat és a csíkot is varrtam. A címet csillámragasztóval rajzoltam fóliára, és száradás után körbevágtam.





Ez pedig az ihletet adó eredeti oldal, itt is megnézhetitek.

2012. május 28., hétfő

Májusi vázlatok kihívásra

A hosszú hétvégén volt időm egy kicsit szkreppelni, elkészült mindkét oldalam a vázlat kihívásra.

Az elsőhöz az egyik kedvenc képemet választottam Zsófiról, itt még csak két hetes kis apróság volt.
Sok mindenben hasonlít ez a 2 oldal a múltkori hintás oldalhoz. Ezen pl. szintén átvarrtam a címet. Nagyon tetszik ez a megoldás, jól is néz ki, és talán a betűk sem esnek le olyan könnyen.
 
 
Fancy Pants Dancing Girl készlet elemeit használtam főleg, és még mindenféle maradék papírokat (Bo Bunny, Becky Higgins, Rayher). Felhő csipi Adrienntől, nyomtatott feliratok daisyd's, horgolt szív és lepkék Gybogitól karácsonyra (imádom őket, köszi!), és egy marék gomb.
Ez az eredeti vázlat, amit a kép iránya miatt tükröztem.

A másik oldalhoz egy tavaly nyári kirándulásos képet választottam, Apukámmal és a csajszikkal mentünk fel a Normafához, kisvasúttal.

A fényképe elég fura színű lett. A cím nem narancssárga, inkább pirosas, az alatta levő papír pedig fakózöld... A részletfotókon kicsit jobban látszik.
Az alap sima fehér karton, amit akvarell ceruzával szép szivárványszínűre színeztem (jó hullámos is lett tőle a papír...) Felhasználtam még pár maradék papírt, és csipiket Adrienntől (címfelirat és a nyilas tábla).
És végre használhattam új kedvenceimet, a dekortapaszokat is! 
 

A második oldal vázlata
 


2012. május 23., szerda

Gratulálunk, ikrek!

Nemrég születtek meg Zsuzsi barátnőm ikrei, Eszter és Ákos. Nekik készült ez a gratulálós képeslap.


Amennyire szeretem a képeslapokat, annyira nem az én világom a készítésük, így megküzdöttem vele rendesen. Remélem, a végeredmény azért tetszeni fog nekik!
 

Az alap sima akvarell papír ill. Lidl karton, egy kevés sb papír. A fát akvarell ceruzával rajzoltam-festettem, a leveleit/virágait pecsételtem. A madzagon lógó zászlócskák pedig ilyen kártyás matricából készültek.

Az ötletet ez a kép adta, a neten találtam, sajnos már nem emlékszem, hol.

2012. május 22., kedd

Végre!

Szuper jó dolgokat hozott ma a posta!
Először ezt:
Első dekortapasz-rendelésem

Aztán pedig...
tadadam (dobpergés)


Végre-végre megérkezett a Project Life albumom :)

Hamarosan mutatom is a kész oldalakat, végül is már csak be kell pakolni a képeket a zsebekbe!

2012. május 17., csütörtök

Gyereknap a bölcsiben

Gyereknapi mulatságot rendeztek ma délután a bölcsiben. Panni is jött persze, és mindkét csajszi nagyon élvezte! Mutatok pár képet:

Volt ugrálóvár, tűzoltóautó, arcfestés...
 

Panni életében először nem félt a bohóctól. Sőt, határozottan élvezte a műsorát, vidáman kacsatáncolt és részt vett a játékban.

És ami Zsófinak legjobban tetszett: a büféasztal, rengeteg ropival! :)

Ettek vattacukrot is.
 

Ennek a képnek annyira örülök! Kedvenc Ibi nénink, az ő kedvenceivel :)

Hazafelé ma is megnéztük a galambokat, sőt Zsófi meg is etette őket! Egyáltalán nem félt, hogy megcsíphetik az ujját. De a galambok sem voltak félősek, látszik, hogy itt az ovi kertjében már hozzászoktak a gyerekekhez. És már kikeltek a fiókáik is!


2012. május 14., hétfő

Project Life - 19. hét

Újabb eseménydús, érdekes hét van mögöttünk! Ami persze megint azt jelenti, hogy nem fértem bele a dupla oldalas keretbe. Ezen a héten két plusz lapom is van: az egyik az óvodai anyák napi ünnepségről, a másik pedig.... meglepetés. Számunkra is az volt :)

 
 

Pisti újabb bringás versenyre ment, ezúttal 120 km-t tekert a Velencei-tónál. Én pedig - hol tart már a tudomány! - élőben követtem a neten!

+1: Anyák napja az oviban: Egy sima A4 fotokarton két oldalára ragasztottam a képeket, minimális kis díszítés és sok komment.

+2: Egy levél a Télapótól! Még novemberben írtunk neki Pannival, és kicsit csalódott voltam, hogy nem válaszolt. De úgy látszik, a sok munkája miatt csak most ért rá írni... :)

Találós kérdés: A piros orrú rénszarvast, Rudolfot mindenki ismeri. De azt tudjátok-e, hogy hívják Joulupukki hűséges kutyáját?

Project Life - 17-18. hét

Nagyon eseménydús volt ez a két hét, közepén a hosszú hétvégével. Nem is tudtam belepasszírozni a mondanivalómat a heti 1 dupla oldalba. A két hétről végül 3 dupla oldal és egy kis plusz született.

Mutatom a képeket, jó sok lesz! Első oldal:
Az első oldalnál BH Cobalt háttérrel próbáltam egységesíteni.

Második oldal: nagyrészt Papa szülinapjáról + a két hét programjai
Ez a kép véletlenül született, de ez a kedvencem az összes közül :)
Programfüzet

Harmadik oldal:

Negyedik, a ráckevei kirándulásról:
Kartonrendőr az Üvegtigrisből :)
Popeye-Panni 


Ötödik oldal:

A városnézésről még egy kis plusz oldal is készült. Na, ki találja meg a mókust?

És végül a hatodik oldal a Tisza-tavi bringásversenyről: