2013. október 21., hétfő

Színes JAR

Vagyis: színes jobb agyféltekés rajzolás tanfolyamon voltam a hétvégén, Tinánál. Az alaptanfolyamot jó négy éve végeztem, kicsit aggódtam is, hogy mire emlékszem még az ott tanultakból. De szerencsére úgy tűnik, éppen elégre. Nagyon jól éreztem magam, bár vasárnap estére rettentően elfáradtam, az utolsó rajz nagyon sokat kivett belőlem. A végén kicsit össze is csaptam. Mutatom, milyen rajzok készültek a két nap alatt:

Gyurgyalag, 3 db ceruzával. Piros, sárga és kék, ebből van kikeverve az összes többi.

Kála: mennyire érdekes, teljesen más a kép hatása fehér és sötét háttérrel. (itt már a három alapszín mellett használtam szürkét és zöldet is, de leginkább csak a háttér besötétítéséhez)
 

Szappanbuborékok: ez nagyon érdekes volt, fekete papírra, fehérrel és pár halvány színes ceruzával - végre használhattuk a többi színt is :)

Portré. A második nap délutánján, egy jó nagy lélegzetvételű feladat volt. A többiek fehér embert rajzoltak, de én már régóta nagyon szerettem volna kipróbálni a színes bőr rajzolását. A modell eredetileg néger volt (vagy afroamerikai?), a rajzon max. spanyolnak látszik. Azt hiszem, ez elég nagy falat volt nekem, jól elfáradtam, és a végét össze is csaptam. De elsőre tulajdonképpen elégedett vagyok az eredménnyel. Azért ha lesz időm gyakorolni, lesz ez még jobb is! Itt is szinte csak az alapszíneket használtam: piros, kék, sárga és barna egy kis rásegítésnek :)

Megmutatom a többiek rajzait is, mindig olyan jól néznek ki egymás mellett. Nagyon jó kis társaság jött össze, szuperul éreztem magam a hétvégén!