2013. november 6., szerda

Idei tökök

Ilyet se hallottam még, hiánycikk lett a faragni való tök! Így idén csak ezt a hármat faragtam:

Ezt itthonra
Ezt a Tökfesztiválra
És a Soul Cafénak megrendelésre (bár ők is csak nehézségek árán tudtak tököt szerezni...)

2013. november 5., kedd

December Daily 2013.

Imádom a decembert, az ünnepi hangulatot, és a karácsonyt. És nagyon szeretek DD-t készíteni. Két éve fogtam bele először - még csak ismerkedtem a scrapbookkal. De amikor Ali Edwardsnál megláttam ezt az ötletet, nyomban beleszerettem. És büszkén mondhatom, tavaly és tavaly előtt is befejeztem az albumokat, méghozzá viszonylag időben  (a legtöbb scrapper tudja, hogy ez milyen nagy szó! :) )

Az elmúlt hónapokban a scrap kicsit háttérbe szorult, inkább a rajzolás, festés felé kacsintgattam. Ezért a decemberi albumot sem hagyományos formában tervezem. Junk Journalt készítek - teljesen vegyes stílusban, fotókkal, rajzokkal, festéssel, ahogy jön.
Már vagy egy hónapja gyűjtögettem a hozzávalókat, és most hétvégén össze is fűztem őket. A tervezett füzetből végül inkább könyv méretű album született. A borítója egy müzlisdoboz, amit egy szétvágott ajándékzacskó papírjával vontam be. A lapjai régi képeslapok, Ikeás és mekis barna papírzacsi, számlaboríték, tortapapír, ajándékcsomagoló tasak, stb.  A képeslapokon az írást a legtöbb helyen lefestettem akrillal + néhány helyen hópasztával festettem rá hópelyheket is. A borító dekorációja még nincs kész, de végül is van még rá egy egész hónapom. 
Kicsit aggódom, mert fixen összefűztem az egészet, így az oldalak számán, sorrenden már nem fogok tudni módosítani. Tavaly nagyon jó volt, hogy a füzet (vagyis december) közepéig tudtam bővíteni, variálni a lapokat. De nem is biztos, hogy sorrendben akarom megtölteni, és hogy tényleg minden nap akarok bele egy oldalt.
Íme az üres album. Ha elkészülök a borítóval, majd mutatom azt is. 

2013. október 21., hétfő

Színes JAR

Vagyis: színes jobb agyféltekés rajzolás tanfolyamon voltam a hétvégén, Tinánál. Az alaptanfolyamot jó négy éve végeztem, kicsit aggódtam is, hogy mire emlékszem még az ott tanultakból. De szerencsére úgy tűnik, éppen elégre. Nagyon jól éreztem magam, bár vasárnap estére rettentően elfáradtam, az utolsó rajz nagyon sokat kivett belőlem. A végén kicsit össze is csaptam. Mutatom, milyen rajzok készültek a két nap alatt:

Gyurgyalag, 3 db ceruzával. Piros, sárga és kék, ebből van kikeverve az összes többi.

Kála: mennyire érdekes, teljesen más a kép hatása fehér és sötét háttérrel. (itt már a három alapszín mellett használtam szürkét és zöldet is, de leginkább csak a háttér besötétítéséhez)
 

Szappanbuborékok: ez nagyon érdekes volt, fekete papírra, fehérrel és pár halvány színes ceruzával - végre használhattuk a többi színt is :)

Portré. A második nap délutánján, egy jó nagy lélegzetvételű feladat volt. A többiek fehér embert rajzoltak, de én már régóta nagyon szerettem volna kipróbálni a színes bőr rajzolását. A modell eredetileg néger volt (vagy afroamerikai?), a rajzon max. spanyolnak látszik. Azt hiszem, ez elég nagy falat volt nekem, jól elfáradtam, és a végét össze is csaptam. De elsőre tulajdonképpen elégedett vagyok az eredménnyel. Azért ha lesz időm gyakorolni, lesz ez még jobb is! Itt is szinte csak az alapszíneket használtam: piros, kék, sárga és barna egy kis rásegítésnek :)

Megmutatom a többiek rajzait is, mindig olyan jól néznek ki egymás mellett. Nagyon jó kis társaság jött össze, szuperul éreztem magam a hétvégén!
 

2013. szeptember 29., vasárnap

Art Journal workshop

Hogy mi is az az Art Journal? Kreatív napló, amiben megörökíthetünk hangulatokat és érzéseket. Festhetünk, rajzolhatunk ragaszthatunk. Vagy akár "csak úgy" alkothatunk, az alkotás kedvéért.
Bővebben a tanfolyamról Tinánál olvashattok. 
Nagyon jól éreztem magam ma délelőtt, jó volt a társaság, inspiráló a rengeteg hozzávaló és technika, amit Tina mutatott.
Ezek az oldalak születtek:
Bemelegítésként egy újságból vagdostunk ki nekünk tetsző képeket, aztán ezeket felragasztottunk a papírra. Választottam neki egy címet, és már kész is volt :)
 
Aztán előkerültek a mindenféle festékek, és jöhetett a maszatolás :) Halloween hangulatban, sok-sok narancssárgával és feketével. A rácsos háttér vízfesték-folyatással készült. A széleket akrillal, az ujjammal festettem, a címet domborítóporral emeltem ki. A cica összegyűrt fekete selyempapírból készült, a szeme pedig az az igazán "világítós" narancssárga. A boszi eredetileg egy gyönyörű szép(re fotosoppolt) modell volt - mindent megtettem, hogy elrondítsam :)

 

A harmadik oldalnak sajnos csak az alapozására maradt időm a tanfolyamon, de ahogy hazaértem, itthon egyből nekiültem, és befejeztem. Az őszi mintákat, leveleket, kislányt, feliratot, stb. még Tinától hoztam. (Köszi!) A színük nekem túl pasztelles volt, így akvarell ceruzával egy picit élénkítettem rajtuk, nem tudom, a fotó mennyire adja vissza. A hátteret itt vízfestékkel folyattam-maszatoltam, a lap szélénél és az elemek körül akvarell ceruzát használtam.

2013. szeptember 28., szombat

Lassan de biztosan...

...haladok azért az idei PL albumommal. Messze nem vagyok még up-to-date, de az utóbbi időben rengeteg új oldal készült az albumba. Ebből mutatok most néhányat.
Az album idén A4-es formátumban készül, a "normál" oldalak ekkorák, 6 db 9x9-es fotóval.
És vannak "igazi" A4-es SB oldalaim is. Ezt a kettőt pl. a múlt heti scrap klubban készítettem, és már egészen új, szeptemberi fényképeket dolgoztam fel :)
Rajzolós-festegetősek:
És egyre több össze-vissza méretű, smashbook jellegű lap kerül az albumba, ezek a kedvenceim:
 
 
 
 
 

2013. szeptember 23., hétfő

21 napos rajz kihívás - 3. hét

Az utolsó héten Tina még több önismereti, lélekelemző feladatot talált ki. Először mindig magunkba kellett nézni, aztán kitalálni, hogyan lehet megrajzolni elvont dolgokat, pl. azt, ami hiányzik... Utána a rajzolás már könnyen megy :)       
Nem gondoltam volna, hogy tényleg ilyen jó kis terápiás módszer a rajzolás!

#15: Egy PÁR, bármi lehet, és bármilyen alapon, csak ne papíron. Én tojásra rajzoltam, egy pár dínócsontvázat, és ráadásként Mr. és Mrs. Humpty Dumpty-t.

#16: Valami, ami hiányzik - ez megint egy nehezebb, magunkba nézős-önelemzős feladat volt. Nekem mostanában nagyon hiányzik valaki erről a székről: egy barát, egy társ, akivel lehet beszélgetni, egymásra figyelni, kellemesen időt eltölteni...


#17: Egy hely, ahová vágyom - és legyen monokróm, vagyis csak 1 szín árnyalataival készüljön a rajz. Imádok utazni, de sajnos az utóbbi években nem sok lehetőségem volt rá. Egy ideje már a lista élén áll: Prága

#18: Én, a szuperhős - Először is: mi az amiben jó vagyok, ami az erősségem, miben tudok hősként helyt állni, másoknak segíteni? Ezek után pedig nem is voltmás dolgom, mint tervezni hozzá egy szuperhős kosztümöt, majd megörökíteni magamat benne!
Én Multitasking Mom lettem, sok-sok kézzel és tökéletes frizurával, a jelmez valahol Superman és a Sailro Moon közt félúton...

#19: Én, 5 év múlva - "Rajzold, alkosd meg Magadat egy (akkor) jellemző környezetben 5 év múlva!
A feladat különlegessége, hogy ezúttal mindenképpen egy családtagodnak vagy barátodnak is bele kell rajzolnia a képedbe!;-) (mármint nem az arcodba, hanem abba, amit készítesz:-) )"
Itt következett az álmodozás ideje, családi ház, nagy kerttel, kutyával, a halastavat és a szív alakú kiskertet Panni rajzolta, a színezésben pedig Zsófi is segített.

#20: Én, ebben a pillanatban - saját magunkat kellett megörökíteni, ahogyan éppen alkotunk.
Este szülői értekezlet volt az iskolában, így csak itt volt időm rajzolni - ez lett belőle. A kis kert azt hiszem az, ahová a tanterem helyett inkább vágytam volna :)

#21: Oklevél saját magamnak, amiért ilyen ügyesen és kitartóan részt vettem a kihíváson, és elkészítettem a rajzokat :) 
Én az Art Journal füzetbe készítettem ezt is, nem az a hagyományos értelemben vett oklevél, ráadásul vagy 3 napig készült a sok festegetés-rajzolgatás miatt. De most ez (kel)lett...

Nagyon örülök, hogy részt vettem ezen a kihíváson, és végigrajzoltam a témákat. Közben sok mindent megtudtam magamról is, felszínre kerültek szőnyeg alá söpört problémák. Rajzolás közben kikapcsolódtam, talán fejlődtem is. És kialakult egy jó kis virtuális társaság, akikkel sokmindent megtudtunk egymásról, kitártuk a lelkünket, bátorítást és sok pozitív energiát adtunk-kaptunk. Jó volt!

És lesz ám folytatása is! :)

2013. szeptember 4., szerda

21 napos rajz kihívás - 2. hét

Máris eltelt a második hét is. És a rajzolás tényleg kezd egyre inkább a mindennapok részévé válni. Van, hogy a "kötelező" feladatra csak 10-15 percet szánok, viszont mellette készülgettek sb oldalak is a PL albumba, szintén kis rajzos díszítéssel.
Ezen a héten ezeket a feladatokat kaptuk:

#8: Valami új: Panni új tornacipője - végre megkezdtük az "iskolakezdési nagybevásárlást". A cipő sarkának elég fura az alakja, mert összegyűrődött a csomagolásban.

#9: Valami NARANCSSÁRGA. És ha lehet, a narancs komplementer színének használata a képen.
Régóta szerettem volna kipróbálni ezt a technikát: színes lapra rajzoltam fehér és sötétkék ceruzával.

#10: Alma, szokatlan környezetben. Esetleg félbevágott almával vagy almacsutkával ugyanez.
Nekem ez jutott eszembe az almáról és csutkájáról...

#11: Félidő, jutalomból bármit rajzolhattunk. Ma elég sok időm volt csendben, nyugalomban alkotni, mert Pisti egész napra elvitte a lányokat. Így belevágtam egy önarcképbe - az eredmény, minél többször nézem, annál kevésbé tetszik. Azért megmutatom, de tudom, hogy borzalmas.

#12: Kedvenc épületem. Pont aznapra kaptuk ezt a feladatot, amikor visszatértem régi középiskolámba, az iskola 25. szülinapi rendezvényére. Nagy hatással volt rám ez a találkozás, így a munka is egy kicsit nagyobb lélegzetvételű lett. Az art journalos füzetembe készült, fekete toll és akvarellceruza vizes ecsettel elmosva - mostanában ez a kedvenc technikám, olyan szép, finom képeket lehet így készíteni. Az eget kicsit csillogós misttel fújtam, bár ezen a fotón nem látszik.

#13: Valami, amit nem szeretek - lehetőleg ne fehér alapra. Ezt a kitételt sajnos elfelejtettem, így fehér papírra dolgoztam. Mi az amit nem szeretek? Mostanában leginkább a lányok állandó hisztijét és duzzogását, a rengeteg veszekedést és felesleges cirkuszt, ami elveszi az időt az értelmesebb és örömtelibb közös programoktól.

#14: Vak virágok: Úgy kell lerajzolni egy (szál, csokor, cserép...) virágot, hogy közben nem nézel a papírra, csak és kizárólag a virágra! Leteszed a ceruzádat (filcedet, tolladat...) valahová a papírra és egyszerűen figyeled a kontúrokat és húzod a vonalat. Jobb agyféltekés rajz tanfolyamon csináltuk már, jó kis feladat. A végeredmény is nagyon tetszik! Az egyes "virágok" kicsit sem hasonlítanak igazi virágokra, de valahogy az egész mégis összeáll.
A modellem művirág volt, mert a teraszon az igaziakhoz már hideg és sötét is volt este, amikor végre lett egy kis időm ezzel foglalkozni. Picit azért "csaltam", és az újabb virágok kezdésénél azért odanéztem a papírra, hogy a virágok csatlakozzanak a szárhoz.




Még egy hét van hátra, hamarosan folyt. köv.

2013. augusztus 27., kedd

21 napos rajzkihívás - első hét

Mostanában újra rátaláltam a festésre-rajzolásra, így nagyon örültem, mikor Tina (Tündérliget) kitalálta a 21 napos rajzkihívást. A játék elsődleges célja, hogy megtapasztaljuk a mindennapos alkotás örömét és a "misztikus" 21 nap alatt egy kicsit rászokjunk a gyakori alkotásra és ezáltali kikapcsolódásra, feloldódásra. Minden napra kapunk egy témát, és esetleg hozzá valamilyen instrukciót, megkötést, hogy pl. milyen anyagra vagy milyen eszközzel készítsünk alkotást. A feladatokat már előző este megkapjuk, így van idő előtte átgondolni, "megálmodni"... Nagyon élvezem. A feladatok, Tina ötletadó képei és a többiek rajzai is nagyon inspirálóak.
Az első héten ezek a rajzok készültek:

1. ÖNARCKÉP
Rendhagyó portré, NE a tökéletességre törekedj, inkább jeleníts meg egy pillanatnyi hangulatot, érzéseket, akár vágyakat színekben-formákban úgy, hogy Te magad legyél a középpontban!
Én Tina tippjéből kiindulva (rajzold le magad a tükörre) végül ezt a mangás beütésű rajzot készítettem. Egész nap borzasztó álmos voltam (aug. 21 - így jár, aki későn ér haza a tűzijátékról)




2. KEDVENC ÉTELEM
Eszköz: grafit vagy fekete toll + maximum egy szín
Végül nem bírtam egy színnél megállni, 2-3 is lett belőle:



3. KEDVENC OLVASMÁNYOM
Az eszközökhöz nincs megkötés, de az alap legyen könyvlap, vagy más mintás papír.
Kedvenc olvasmányom mi más lenne, mint Harry Potter. Abból is az egyik kedvenc szereplőm, Luna Lovegood. Egy újabb mangás rajz (mi van velem, vagy 10 éve nem rajzolok mangákat...) Egy idézet, és egy újabb oldal az art journal könyvembe.

4. KEDVENC HELYEM
Színes ceruza + vékony fekete kontúr  (Az akvarell ceruzás rajzot én végül kis vízzel elmostam, így jobban tetszik)
Kedvenc helyem pedig egy árnyas pad, valahol a természet lágy ölén, ahol csend van, béke, nyugalom, jó levegő...

5. A LEGJOBB BARÁTOM, és legyen rajta valami ráragasztott:
A jobb oldalon még fotók lesznek...

6. KEDVENC MESÉM - na, már megint Harry Potter :)
Táblafestékkel alapozott Rayher karton, fehér és világoskék ceruza, pasztell ceruza, zselés toll. Készült hozzá egy oldalpár is, ugyanilyen fekete alapozással, és a következő idézettel (angolul)
"Pontosan szemközt vele éles, ezüstös fény jelent meg a fák között. Forrása, bármi vagy bárki volt is az, zajtalanul mozgott: úgy tűnt, mintha lebegve közlekedne.
(...)
Végül egy tölgyfa mögül kilépett a ragyogás forrása. Egy ezüstösfehér, holdragyogású
, kápráztató őzsuta volt; kecsesen, nesztelenül lépkedett, patái érintetlenül hagyták a finom porhavat.

(...)
- Ennyi év után is?
- Örökké - felelte Piton."


 7. FÉLELMEM
Golyóstoll, papírzacskó, és minimális időráfordítás. Hamar túl akartam lenni rajta. Ennél élethűbben nem megy, ahhoz már túl sokáig kéne nézegetnem a dögöt :) 
 
Ennyi volt az első hétre. Nagyon élveztem! Bár így, hogy munka után mindig a rajzolással foglalkoztam, kicsit elúszott a lakás és 1x sem ment a mosógép... Túléltük. Ez a hét igazából nehezebb, hogy itthon vagyok szabin, mert a két csajszi mellett nehezebb találni egy nyugodt félórát rajzolásra (napnyugta előtt).

Jövő héten mutatom az újabb rajzokat :)

2013. augusztus 10., szombat

Art Journal

Kreatív, festegetős lendületem továbbra is tart. Nagyon megtetszett a múltkor kipróbált art journal stílus, festegetés, pecsételés, kézzel maszatolás...
Mutatok párat az újak közül:

Egy újabb limonádés pohár, a nagy kánikulában. Ezt szintén a nyaralós albumba szánom.
(ha valaha elkészül, mert azokat a fotókat még a fényképezőről sem szedtem le...)

Időközben foglakoztam kicsit hagyományosabb scrapbookkal is, szépen lassan (nagyon lassan) készülget a 2013-as PL albumunk. Ehhez festettem-ragasztottam egy borító oldalt:

Lényeg a lényeg, nagyon tetszik most ez a stílus. Így belekezdtem az első igazi Art Journal-omba.
Ebben ez lett az első oldal:
Nagyon szerettem volna kipróbálni ezt a víz festés-ragasztás technikát. Így készült:
először dekupázsragasztóval felragasztottam egy pár papírcsíkot a "vizes" részre. Igyekeztem minél gyűröttebben, ráncosabban ragasztani.
Erre került egy réteg zöldeskék akril, amivel minden kis rést és gyűrődést alaposan kifestettem, hogy ne maradjanak fehér foltok. Aztán egy adag hígabb, és sötétebb zöldes árnyalat következett, amit hagytam a gyűrődésekben összefolyni. 3: higítatlan sötétkék akrilt maszatoltam az ujjammal a lap alsó részére. 4. szintén az ujjammal kentem a fehér akril festéket a kiállóbb részekre, a hullámok tarajára. Az eredménnyel nem voltam igazán elégedett, mert az így kapott "víz" túl mélynek és túl viharosnak látszott, szóval inkább tenger lett, mint Balaton :) Ezért még egy adag világoszöld festéket kentem rá, amivel sikerült az egészet világosítani és a struktúrát is lágyítani. Ez lett belőle. Még nem az igazi, de azért nagyon elégedett vagyok az első próbálkozásommal. :)
 

Nektek hogy tetszik?