2016. december 30., péntek

December Daily 2016.

Idén bele sem akartam vágni a DD-be, hiszen
 - a tavalyit sem igazán sikerült befejezni
 - és november közepén belekezdtem egy nagyobb lélegzetű, egész éves albumba, amit nagyon szerettem volna év végére befejezni.
De aztán eljött a december elseje, és nem bírtam magammal. Hazafelé beugrottam a Müllerbe, vettem egy óccó/egyszerű papírkészletet, és nekiálltam egy igazán minimál kis albumnak. Végül a lendületem egészen december végéig kitartott: végig sikerült kb. napra készen tartani az albumot, és 25-én estére készen voltam 25-ig. (Ebben sokat segített a karácsonyra kapott fotónyomtató is :))
(Valószínűleg, szokásom szerint a téli szünet hátra lévő részét is megörökítem majd az albumban, de ha már nem kerül bele több oldal, akkor is így már teljes egész.)
 

Az album borítója egy vékonyabb irodai gyűrűs mappából készült: méretre vágtam, festettem, a fehér vászon borítás előtt spárgákat ragasztottam rá, amiknek a domborulatait kis arany festékkel is hangsúlyoztam. Cím egyelőre nincs rajta, és akkor sem dől össze a világ, ha nem is kerül rá - majd még meglátom.
 
 
 
 

Az oldalak 15x15re vágott scrap papírból, és minimális díszítéssel készültek: tortacsipke, fehér papírból vágott hópehely alátétnek, pár szalag, washi és flitterek. A színvilág elsőre kicsit fura volt, de valamiért most megfogott ez a hideg készlet, és a kész album is nagyon tetszik.
 
 
 
 

Az egy nap - egy fotó elvvel már megint nem foglalkoztam. Egyrészt ismét novemberi képekkel kezdtem, ahol a karácsonyi hangulat kezdődött. Másrészt volt 1-2 olyan nap, amikor semmi érdekes nem történt, azt simán kihagytam - ahogy éppen kedvem volt.
 
 
 
 
Idén felbukkant Elsie, a kis manó is... Bár nem a "hagyományos" szabályok szerint játszunk, hanem soxor a gyerekekkel együtt találjuk ki a "rosszaságokat".
 
 

 
 
 
 
Hmmm... azt hiszem, jövőre is lesz mit megörökíteni... :)

 
 

Jövőre ismét belevágok, és már ötletem is van, hogyan tudom még ennél is minimálabbra készíteni :)

2016. május 7., szombat

Art journal oldalak - 2015. ősz - tél

"Kicsit" el vagyok maradva a blogolással. De azért megmutatom a tavalyi év második felében készült art journal oldalakat is.
Ezek is terápiás céllal készültek - nekem nagyon sokat segít a feszültségeim feldolgozásában és a problémáim megoldásában, ha maszatolgatok egy papírra, vagy éppen ebbe a könyvbe.

Kezdjük például ezzel: egy igazi stresszoldó oldal. Semmi művészi koncepció, de minden reményem, aztán pedig minden dühöm és csalódottságom benne van.
Ideges voltam, na :)

Egyik kedvencem: A Rókatündéres oldal.
Instán találtam rá Juliette Crane festőre, akinek az alakjai több oldalamat inspirálták, pl a következő tündéres és baglyos képeket is. A stílus hasonló, a technika viszont mindegyiknél más: akril + arany lakkfilc, akvarell + csipke + géz és csillámragasztó szárnyak, papírgyűrés és kollázs.

Szeretem ezeket az oldalakat, ahogyan folyamatosan alakulnak, miközben készülnek. Ez a virágos háttér kb. már készen is volt, mikor összetörtem a kocsikámat... és az oldalból aznap estére valami egészen más lett, mint eredetileg terveztem.

Kb minden oldalamon kísérletezem valamivel. Itt pl. préselt növények levelével nyomdáztam, máshol meg radírból faragtam magamnak nyomdát,

Ajándékba kaptam egy doboz színes ceruzát, amit ezen a színezőn próbáltam ki. Tapasztalatok: (1) rengeteg idő kell egy ilyen színezéshez. A végeredmény gyönyörű, de sajnálok ennyi időt ilyesmire szánni, így több színezőbe inkább nem vágok bele mostanában. (2) bármiből lehet AJ oldal - pl. köszönőoldal a ceruzákért :)

Időközben a sima egyszerű könyv kapott egy kis csini csomagolást: bevontam vászonnal, előtte spárgával ragasztgattam rá mintákat, amik a vászon alatt klasszul kidomborodnak. Sok festés, kis csillám és aranyozás... rá sem ismerni :)


2016-ban folyt. köv. ;)