Nagyon büszke vagyok Pistire! Kitűzött magának egy célt, keményen dolgozott érte, és végül el is érte! Június elején körülbringázta a Balatont. Ráadásul a 204 km-t a tervezettnél egy órával gyorsabban, 6 óra alatt tette meg!
A verseny számomra is élmény volt, talán mert személyesen is ott voltam: én vittem le hajnalban Siófokra, drukkoltam neki, vártam a célban...
Mindenképpen szerettem volna ezt egy oldalban is megörökíteni, és az egyik júniusi vázlat éppen kapóra jött.
A nagy kerek formáról nekem egyből egy biciklikerék ugrott be. Kartonból készítettem hozzá sablont, ezt fröcsköltem le kék akrillal, majd száradás után még egy kicsit maszatoltam rajta színes tintákkal. A sok-sok átlátszó gombbal a vizet próbáltam érzékeltetni, és a biciklit a rengeteg kerek formával.
Felhasználtam: Rayher alapkarton és miltonok, a bal oldali papír Cosmo Cricket, térkép egy régi iskolai atlaszból, betűmatricák: Basic Grey, madzag, egy marék gomb, sk. pecsét, washi tape. A kis fogaskerekeket a régi nyomtatóból szereltem ki, és akrillal festettem :)
2012. június 27., szerda
2012. június 13., szerda
Cartoon
Panni imád idétlen fejeket,
furcsa grimaszokat vágni, mikor fényképezzük. Ez a fotósorozat nemrég készült a ráckevei kirándulás alkalmával. Hát nem úgy néz ki, mint Popeye?
A ruha színe annyira harsány, hogy nem akartam más színekkel elvonni róla a figyelmet, ezért az egész oldal fehér-rózsaszín lett.
Az oldal a júniusi vázlat kihívásra készült, ez volt az eredeti vázlat.
Fura még ez a nagy fotó, valahogy kisebbnek tűnik tőle az egész oldal...
Felhasználtam: Rayher kartonok, maradék papírok, gombok, és kedvencem, a dekortapasz.
A csillogós szív a múltkorihoz hasonlóan, SB fóliára készült csillámragasztóval.
A cím Adrienn csipije (amit nyertem!).

2012. június 12., kedd
Project Life 23: Évzáró és ballagás
Múlt héten volt Panniék ovis évzárója, majd néhány nappal később az óvodai ballagás.
A csoportjuk nagy része iskolába megy már, 6-7 gyerek marad csak az oviban. Így az évzáró egyben a csoportos búcsúztatás is volt. A "rendes" évzáró műsor után (ahol Panni volt a mesélő, és nagyon ügyes volt! Gyönyörűen, hangosan, érthetően mondta a szövegét, egyáltalán nem tűnt lámpalázasnak, nagyon büszke vagyok rá!) a nagycsoportosok külön verssel, énekkel búcsúztak, a maradó középső csoportosok pedig elbúcsúztatták őket. Ajándékot is kaptak, végül egy kis fogadáson, stílusosan kék delfin tortával ünnepeltünk.
A szokásos óvodai juniális a nagycsoportosok ballagása is egyben. Minden csoportból, az összes nagycsoportos együtt lépett fel, énekkel, tánccal búcsúztak az ovitól. A műsorhoz népviseletbe öltöztek. A lányok ezt különösen élvezték, nagyon tetszett nekik a gyönyörű pörgős szoknya. (Bár a nagy melegben biztos nem volt kellemes a harisnya-alsószoknya-felsőszoknya...)
A ballagós műsor után Panni még az angolos csoportjával is fellépett, néhány dalocskával bemutatták, mit tanultak 1 év alatt.
Panni idén kézműves szakkörre is járt, az év közben készült alkotásaikat egy kiállításon lehetett végre megnézni.
A műsorok után a szokásos juniális-program következett, arcfestés, ugrálóvár, tombola, stb.
Az oldalakra más nem is került most. A ballagós oldalra 2 nyitogatós fotót tettem, így plusz oldalra csak Panniék ballagós tablóképét fogom betenni (amit én rajzoltam és fotosoppoltam :D ).
Kicsit aggódom amúgy, hogy túl vastag lesz az albumot ezzel a sok plusz oldallal. De tegnap, Maryann Perry oldalát nézve megnyugodtam, hogy én nem is használok túl sok "insertet"... :)
A sok duma után pedig jöjjenek a képek:

2012. június 11., hétfő
Project Life - 22. hét
A hét nagy eseménye a Tour de Pelso volt, vagyis a biciklis Balaton kerülő verseny. A nap hőse Pisti volt, én csak sofőr és fényképész minőségben mentem. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, természetesen már megint nem tudtam "beleférni" a 2 oldalba... Azt hiszem, ez most már hosszú távon így marad :)
Kedvencem a jobb alsó kép, és a komment, amit Pisti írt meg :)

Verseny után egy kellemes, lazító lábmasszázs... |
2012. június 9., szombat
Akkor és most
A mai nagycsaládi összejövetelen elkészítettük pár régi fénykép "újratöltött" változatát. Az elkészült képek nagyon tetszenek, és a fotózás alatt is jól szórakoztunk. Végül még Andris is élvezte, pedig az elején nagyon morgott, hogy ő ebben a hülyeségben nem vesz részt :)
Íme a képek:
És egy ráadás :)
Íme a képek:
És egy ráadás :)
2012. június 4., hétfő
Project Life - 20-21. hét
Újabb két hetet mutatok az albumból.
A 20. hét nagy eseménye a bölcsis gyereknap volt. A képeket már korábban mutattam itt, persze az albumba nem fért volna bele az összes, így egy plusz oldalt is be kellett tennem.
21. hét: tőlem elég szokatlan módon viszonylag kevés kép és több komment került az oldalakra. Nehéz szívvel szelektáltam a képek közül, de olyan sok minden volt, amit le akartam írni...

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)