2012. december 30., vasárnap

Szeretnék többet kirándulni!


Az év vége a számvetés és az újévi fogadalmak ideje. Én is átgondoltam, milyen jó és rossz dolgok történtek velem/velünk az elmúlt évben. És bár konkrét fogadalmakat nem tettem, de gondolatban azért készítettem egy listát, hogy miben szeretnék fejlődni, változni, változtatni jövőre.
Ennek (egyik) eredményeképpen született ez az oldal - tekinthetjük amolyan újévi fogadalom-félének is :)

Az oldalhoz kapóra jött az egyik decemberi vázlat, és a Kovácsszénája albumból kimaradt fotó is.

 
 
 

És igen, még mindig van Sipike Mr. Campy papírjaiból, és a pöttyös betűkből is. :)

Halló, halló...

Hetek óta a fejemben van ez az oldal, de a karácsonyi készülődés + munka mellett nem volt idő a megvalósításra. Most viszont végre elkészült. Az elrendezés lift Deb Duty-tól, annyira tetszett ez az oldala! 
A fotó még mindig a múltkori itthoni fényképezésről. Minden kisgyerekről kell lenni telefonálós fényképnek, és mivel a bölcsiben ilyen nem készült, itthon pótoltuk a hiányosságot :)
 
 
 

December 24.

Boldog karácsonyt!

Minden reggel azzal kezdem a napomat, hogy kinyitom az ablakot, és pár percig nézelődöm (és legtöbbször fénykpezek is közben :)) Ma reggel ezt láttam:
 
A tegnapi hóból sok elolvadt, de azért egy pici megmarad, így FEHÉR KARÁCSONYUNK van (többé-kevésbé)

A napunk a szokásos módon telt. Amíg Zsófi aludt, Pannival feldíszítettük a karácsonyfát. Szinte csak saját készítésű dísz került rá: mézeskalács, narancskarika, mogyoró-hóemberek, azok a gipsz díszek, amiket Panni az iskolában készített, arany diók és tobozok, és a tavalyi fényképes díszek. De természetesen a fa tetejére idén is azt a kis mákgubó-angyalkát tettük, amit jópár évvel ezelőtt Hévízen vettünk Pistivel. És a lányok kedvence, az alvó cicás üveggömb sem maradhatott le.
A DD-be 5 oldal is készült a mai napról: 

A szokásos "hivatalos" képünk megint jó vacak lett, nem szeretem a karácsonyi fényviszonyokat...
A másik kedvenc képem: bemutatom családunk fekete bárányát, Ábrahám Gőgös Gúnár Gedeon Pannit :D

A kuglófot persze még tegnap sütöttük Zsófival, de mégis ehhez a naphoz kívánkozott, mint hagyományos karácsonyi sütink. Idén amúgy nem sok hagyományt tartottunk, pl. úgy 30-35 éve először, Mami nem sütött bejglit!!!


December 22-23.

22. Délután Pannival és Sipike néniékkel megnéztük a Diótörő mesebalettet a Csiliben. Nagyon jó kis előadás volt, Panninak is nagyon tetszett a tánc (bár a történetet nem értette teljesen).
Az oldalon a kép alatti kis kártya kihúzható, 2 kép van rajta az előadásról.


23. Mézeskalács-házat készítettünk ma Pannival - kartonpapírból.

Én kivágtam, összeállítottam, ketten kifestettük, a tetejét hó gyanánt kristálycukorral díszítettük. Az ajtóra kis koszorú került (tavalyi Lidlis képeslap-készítő szettből), az ajtó fölé farkasfogra varrt színes gombok. A fenyőfát Panni és Pisti készítették.





Végre esett annyi hó, hogy elő lehetett venni a szánkót! Így délután takarítás, és más uncsi dolgok helyett inkább nagyon szánkóztunk, hógolyóztunk a lányokkal.

2012. december 25., kedd

December 20-21.

December 20. 
Délután Pisti behozta a lányokat a városba, munka után találkoztunk, és együtt elmentünk megnézni a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt + felültünk a fényvillamosra is.


December 21: Világvége - A DD-be bekerült Örkény egypercese a világvégéről, és egy vicces időjárás-előrejelzés a netről :)
 

December 17-18-19.

December 17. - Panni angol bemutatója. Panni nagyon ügyesek volt, büszke voltam rá! Zsófi persze most is részt akart venni a játékban, végig ott játszott Panniék mellett a szőnyegen.
 És:
#17 - on the floor...

December 18. - Ma nem történt semmi különös, így a DD-be végre betehettem a múltkori fényjátékos képet.

December 19. - Something beginning with "S


December 14-15-16.

December 14-én volt az igazi céges karácsonyi party. Kicsit tartottam tőle, mert még csak 2 hete dolgozom a cégnél, új ember vagyok egy évek óta összeszokott csapatban. De végül nagyon jól éreztem magam.
Egy szálloda éttermében tartották a bulit, több mint 100 emberrel, volt finom vacsi, beszédek, tortázás, bűvészbemutató és tánc.
És volt fényképezkedés is, különböző vicces kiegészítőkkel. Szuper volt a hangulat!
Az új kollégáim

És a főnökök :)
#14 - Green - én, zöld tollboával :)

A DD-be is szerettem volna több képet betenni, ezért lapozgatós megoldást választottam:


December 15: szombati munkanap. Én itthon voltam Zsófival, de Pisti dolgozott, és Panninak is volt iskola délelőtt. Rendes tanítás helyett viszont kézműves foglalkozásokat tartottak nekik. Készített karácsonyfadíszeket gipszből, a piros csillámos alapja dekorgumi. Készült még nagy szarvasos gömb dísz papírból, és hópasztás-dekupázsolt képecske is.

December 16. Hét végén hóemberesítettük a lakást: kidekoráltuk a hűtőt, és és pici hóemberes karácsonyfadíszeket készítettünk mogyoróból.
Újabb adag mézeskalács is készült, mert a múltkori már el is fogyott...
És már száradnak a narancskarikák is :)
#16 - Something you made
Mézeskalács

2012. december 15., szombat

December 13.

Délután volt Panniék karácsonyi ünnepsége az iskolában. Verset mondtak, énekeltek, és a nagy színpadon előadták a tegnapi Kodály ünnepségre betanult táncos műsorukat is. Panni nagyon ügyes volt, gyönyörűen szavalta a saját versét, sőt, egy hiányzó kisfiú helyett egy másikat is.
Zsófi is nagyon jól érezte magát. Mindenben részt akart venni, a műsor alatt beállt az iskolások közé! Végig ott állt Panni mellett, fogta a kezét, a verseket szépen csöndben hallgatta, az énekeket meg együtt énekelte az iskolásokkal, mert ő is ismerte mindet. :) A szülőknek és a gyerekeknek is nagyon tetszett a vagány kisgyerek, Pannit a zsúr végére már kezdte is zavarni, hogy mindenki a testvérével foglalkozik, és őt dicséri.

A műsor + sütizés és beszélgetés után volt Panni idei utolsó RSG edzése, és ha már úgyis ott voltunk mind az iskolában, ott maradtunk, és megnéztük. Zsófi meg beállt a többiek közé, és ő is próbálta csinálni a gyakorlatokat, egész ügyesen! Zsuzsa néni, az edző azt mondta, akár már januártól járhat ő is! :)



#13 - Lights - Fények
Nem találom a képet, úgyhogy ezt majd később

December 12.

Vagyis 12/12/12. Ti mit csináltatok 12:12-kor? Én pont lemaradtam a fontos pillanatról, csak 12:13-ra értem vissza az asztalomhoz :)
Este elkészült végre az összes karácsonyi képeslap, a DD-be is ezekről készítettem egy fotót. Ezt az oldalt majd csak karácsony után mutatom meg, ha a címzettek megkapták a lapjaikat :)

#12 - hat  - megint egy régebbi kép, konkrétan nyári: Zsófi egy szál pelusban, a kánikulára való tekintettel - és a kedvenc télapósapijában. Télen-nyáron.

December 11.

Panni éppen 100 napja jár iskolába! Ennek emlékére készítettem neki egy kis kérdőívet, olyan kérdésekkel, mint ki a kedvenc tanárod, legjobb barátod az osztályban, melyik a kedvenc tantárgyad, stb. Amikor a kérdőívet előkészítettem - még szeptemberben vagy októberben - azt gondoltam, hogy Panni majd diktálja a válaszokat, és én írom. Ehhez képest már olyan ügyesen megtanult írni-olvasni (3 hónap alatt!), hogy az első pár kérdésre ő írta be a válaszokat. Persze egy csomó betű fordítva van, hiszen írni szinte még egyáltalán nem tanulnak, viszont teljesen egyedül betűzte le a szavakat, és mind hibátlan!
Naná, hogy a kérdőív mérete épen akkora, hogy beleférjen a DD-be :)
A lapocska felhajtható, alatta én írtam pár sort az első néhány iskolai hónapról, és Panni iskolai teljesítményéről



#11 - Sweet
 Reggelim az irodában: vaníliás-narancsos tea, és Christstollen: gyümölcskenyér, egyenesen Bécsből :)