Idén megint valami újat tervezek (legalábbis számomra új technikát próbálok ki): régi könyvből készítem a decemberi albumot.
Az alapanyagot nagynénémék padlásáról túrtam, és még nyáron, a tarjáni scrap táborban kezdtem el.
Alapjaiban fehér-arany-kicsi piros albumot tervezek, de biztos, hogy nem tudok megállni ennyi színnél. És szokás szerint sok rajz, sok festés, nagyjából semmi scrapbook papír - valami ilyesmire számíthattok.
A borító persze még sehogy sem áll, számomra mindig ez a legnehezebb. Most még az is hozzájön, hogy nem is akarom előre megcsinálni, mert fehér lesz, és félek, hogy a festegetés közben összemaszatolnám.
A belső borító viszont már kész van, illetve az első két oldal. Egy karácsonyfás áttört shaker-box, és egy kis rajz. Az eredeti szövegből pár sort megtartottam, mert nagyon illettek az album elejére.
És pár üres oldal - kíváncsian várom, milyen lesz, ahogy szépen lassan telnek majd a lapok...
Télapó-ügyben már kicsit előre dolgoztam :)
2014. november 26., szerda
2014. november 25., kedd
Project Life 2014
Vagy mi.
Semmi köze az igazi Becky Higgins-féle tasakos Project Life-hoz.
Lehetne mondjuk "Éves Családi Fotóalbum", de ez sem lenne pontos, hiszen nem csak fotók vannak benne. Hanem még emlékek, belépők, képeslapok és rajzok a gyerekektől és tőlem.
Egy sk A5-ös mappába kerültek az oldalak, és hát... öö... nagyjából áprilisig van kész "rendesen". De készülget azért, szépen, lassan... :)
Kívülről ilyen az album:
És néhány belső oldal - a lényeg az egyszerűség:
És még egyszerűbben:
Azért van benne pár "igazi" scrapbook oldal is:
És rajzok:
És "junk journal" oldalak, pl ez itt, pattogatott kukoricás zacskóból :)
Folyt. köv.
Remélem.
Haladni kéne már ezzel is...

2014. november 24., hétfő
Art Journal
2014. november 23., vasárnap
Arcok
A tavaszváró rajzkihíváson, a kedvenc gonosz témakörénél rajzoltam először ezzel a technikával. Nagyon megtetszett, így még több másik követte:
2014. november 22., szombat
Idén sem ültem tétlenül...
Kedves Mamikám, és ha valaki még rajta kívül olvassa...
Megkaptam a szemrehányást, hogy már milyen régóta nem írok ide, így megpróbáltam összeszedni, mivel is telt az elmúlt majdnem egy év.
Sokat rajzoltam, art journaloztam, és még a "PL" albumba is készült néhány oldal.
Melyikkel kezdjem?
Talán a rajzolás volt, ami leginkább végigkísérte a 2014-es évemet.
Január végén kezdődött Tina tavaszváró rajzkihívása. Utána vettem meg (az első) Moleskine rajzfüzetemet. Sokszor vittem magammal, leültem a városban rajzolni, Sipikével rajzoltunk itt Erzsébeten, a Tündérligetesekkel Vácott. A nyaralás alatt is minden nap rajzoltam.
Szeptember óta havonta járok a Tündérliget alkotócsoportba, és elvégeztem Tina fantáziaarc-rajzoló tanfolyamát is.
Ezekből a rajzokból mutatok most néhányat.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)